2012. május 9., szerda

Nyílt oktatási formák II.


A nyílt oktatás alapfeltétele az adaptivitás. Az adaptivitás az alkalmazkodást takarja, ami azt jelenti, hogy a pedagógiai alkalmazkodik a diákokhoz, hiszen eltérő adottságokkal, ezért egyénhez illeszkedő módszerek alkalmazását igényli. A tanuló kerül a középpontba. Emellett az adaptivitás további jellemzői, hogy a tanár és diák nagyfokú együttműködése, meghatározó a tanulói aktivitás, változatos eszközöket használnak a tanulási folyamatban, a körülmények individualizáltak, egyénre szabottak valamint a tanulási folyamatot tanári teamek irányítják. 
Pedagógus szerepe: szakmai hozzáértés, tanulói sajátosságok ismerete, tanulási körülmények kialakításában való gyakorlottság. Ehhez szükséges még a tantestület, szülők támogatása, tárgyi feltételek megléte. A pedagógusok emellett egy segítő, támogató szerepet játszanak. Hallgatói kreativitást támogatják, kooperatív módszerek alkalmazása, formatív értékelési módszerek használata, tartalommegosztás áll a középpontban.
Hallgatók helyzete is megváltozik. Hiszen a multitasking jellemző rájuk, az IKT eszközök megjelenése a folyamatban ebből következik, hogy a hallgatók jól informáltak. Részvétel a döntéshozatalban, meghatározó szerepe van a tanítási-tanulási folyamatban. Nagy hangsúly esik a tartalommegosztásra.

Az a jelző, hogy „nyitott”, valójában nagyon sok mindent jelenthet. Beszélhetünk arról, hogy a nyitottság a választás szabadsága, nyitott fizikai teret, a közösséggel való együttműködést,  a változások felé való nyitottságot jelenti,  az iskola célja nyitott emberek nevelése,  az iskola mindenki számára nyitva áll,  nyitott a diákok és a tanárok közötti viszony, nyitott a pedagógiai gyakorlat. Kevés olyan iskola van, amelyik mindegyik ismérvvel rendelkezne, és valószínűleg kevés olyan, amelyik egyikkel sem (még a legkisebb mértékben sem). Valójában számos olyan „hagyományos” iskola van, amelyik a nyitott iskola valamelyik verziójának valamelyik elemét beemelte. Viszont hány elem meglététől lehet az kijelenteni egy iskoláról, hogy nyitott képzés folyik ott?

Ebben segít, ha tisztázzuk a zárt vagy hagyományos oktatás, iskola mibenlétét, és ehhez képest lehet megállapítani, hogy mik számítanak nyitott iskolának. Hagyományos iskola alatt ebben a tanulmányban azt a megfogalmazást értik, hogy a diákok életkoruknak megfelelően horizontális csoportokba vannak osztva, egyszerre egy tanár tanítja őket megadott tanmenet szerint, megadott tempóban és időegységekben, különböző tantárgyakra bontva, illetve a tanár-diák szerepleosztás is hagyományos: a tanár átadja az ismereteket, a diák pedig a tanár által átadottakat sajátítja el (valamilyen mértékben).

Meglehet különböztetni a nyitott iskolákat az alapján, hogy korcsoportban, időben vagy térben nyitott.
A korcsoportban nyitott iskola:
Az ilyen iskolák esetén minden diák különböző szinten áll, és egyáltalán nem elvárható, hogy azonos időben érjék el ugyanazt a teljesítményt csak azért, mert azonos évben születtek. Van egy előre meghatározott tanmenet, amit mindenkinek követnie kell, viszont más tempóban, így a korcsoportba nyitott iskola csak a tanulási csoportok szervezését tekintve nem tekinthető hagyományos megoldásnak: mindenkinek ugyanazt kell elsajátítania, a „hivatalos” teljesítmény, eredmény a fontos, és a tanár/diák szerep sem változik szignifikánsan (bár elméletileg több lehetőség nyílik az egyénekkel való foglalkozásra, individualizálásra).

Az időben nyitott iskola:
Alapja az, hogy a tanítási napot a megszokott 45 perces órák helyett rövidebb, körülbelül 20 perces „modulokra” osztják, ezzel lehetővé téve, hogy a különböző tanulási tapasztalatok eltérő időigényéhez igazodhassanak. Ez az időbeni nyitottság még nem helyezi a diákot a tanulási tevékenység fókuszába, gyakorlatilag a hagyományos modell optimálisabb időkihasználását segíti. Van azonban ebből a modellből kiindulva az időbeli nyitottságnak olyan továbbfejlesztett variációja, amely szerint az iskola úgy osztja be a diákok idejét, hogy annak 30%-a szabad marad annak érdekében (a nyitott oktatás elméletnek megfelelően), hogy a diákok ideje ezen részéből maguk dönthessenek, és így felelősséget vállaljanak saját tanulásukért. A szabadidőben a diákok a könyvtárat vagy már tanulmányi centrumokat (olyan terek, ahol szoros nyomtatott és egyéb anyag és felszerelés áll a diákok rendelkezésére) használhatnak, sportolhatnak, vagy egyszerűen a folyóson beszélgetnek egymással, vagy plusz tárgyakat vesznek fel.  Felmerül a kérdés, hogy a diákok kezdettől tudnak-e jól élni ezzel a szabadsággal. Ennek megoldására is ki lehet dolgozni különböző módszereket. Hiszen utólag ellenőrizhetővé kéne tenni, hogy mire fordította az idejét a diák. Viszont a folyóson való beszélgetés nem tartom teljesen a tanulás átadásának, mivel a tanulástól eltérő témákról is beszélgethetnek. 

Térben nyitott iskola:
Az 1960-70-es években főként Észak-Amerikában és Skandináviában népszerű térben nyitott (vagyis kevés fallal, belső elválasztással rendelkező) iskola koncepcióját két megfontolás vezette. Az egyik az anyagi vetület volt: a II. világháború után a költségvetési tényezők újfajta, gazdaságosabb iskolaépület-típus kidolgozását tette szükségessé. A cél az volt, hogy így csökkentsék az egy diákra jutó fizikai tanítási teret, hogy azzal párhuzamosan ne csökkenjen magának a tanításnak a valós tere. A kevesebb fal kevesebb építési költséget jelent, a nagyobb térben egyszerre több diák hallgathat előadásokat, az anyagi szempontok tehát a hagyományos iskola terének megbontása mellett szóltak. Olyan oktatási forma megtalálása, ami jobban figyelembe veszi a tanítás és a tanulás természetét, jobban motiválja a diákokat, rugalmasabban reagálnak a diákok igényeire és a modern kor követelményeire.
Amellett, hogy kevesebb fala van az iskolának nagyobb hangsúly fektetődik az egyénre szabott tanulásra, vagyis minden diák az érdeklődésének és aktuális szintjének megfelelően  tanul egyénileg vagy csoportban.  Nincsenek zárt, életkorra vagy évfolyamra bomló csoportok: a diákok folyamatosan fejlődnek, vagyis egy adott diáknak (csak azért, mert valamelyik osztályba vagy évfolyamba tartozik) nem kell újból megtanulnia azt, amit már tud. A tanárok teamekben tanítanak, több tanár és tanársegéd (3-7 fő) áll a diákok egy nagyobb csoportjának (75-225 fő) rendelkezésére. (így jobban kiaknázható az egyes tanulok eltérő tanulási stílusa, szakmai erősségei és ismeretei, könnyebben osztható a diákok kisebb csoportokra, jobban ki tudja szolgálni az eltérő tanulási célokat és maguk a tanulok is jobban motiváltak.)  A tanulási tér nemcsak nyitott, hanem különböző „tanulási centrumok” találhatók benne, ahol szoros segédanyagot és eszközöket találhatnak a diákok.  Nemcsak a teljesítményt értékelik, hanem a folyamatot is.
Egy példa a térben nyitott oktatás működéséről: Egy nagy, nyitott térben 100 kisiskolás
és 3 tanár tartózkodik. Az egyik sarokban egy 10 éves kislány olvasgat egy könyvet, egy másikban egy csoport diák figyeli, ahogy tanáruk a táblára felvázolja az aznapi természettudományi projekt bevezetőjét. Egy tucatnyi diák fejhallgatóval a fején azokat az órákat hallgatja vissza, amiket influenza miatt elmulasztottak. A terem közepén fiúk és lányok 6 fős csoportja beszéli meg épp azokat az újságkivágásokat, amiket mára hoztak. Egy másik tanár a különböző tanulói csoportok között járkál és válaszol a diákok kérdéseire.

Még pár szó a konnektivizmusról:
Találtam egy másik esettanulmányt (Kovács Ilma: Esettanulmány a tanulás új módjáról 2011-ben), ami a II. éves andragógia szakos (levelező tagozatos) hallgatók csoportja “Információs társadalom és andragógia” címmel indított konnektivista oktatási módszerekre épülő kísérleti kurzust vizsgálta. A kutatásból a legfontosabb kérdéseket emeltem ki.
Ez egy hathetes kísérleti munka volt. Tanári irányítás ezúttal nem volt. „Napos” volt, egy a Hallgatók közül, ő összegezte (főleg számszerűsítette) az elkészült munkát. Ez a feladatkiosztás eltér a mi konnektivista csoportunktól. Viszont nem tudom mennyire jó, hogy ez a feladat kézről kézre jár. Hiszen ha egy valaki kezében vannak az adminisztrátori szerepek, akkor az utólagos pótlásokat is jobban figyelemmel tudja kísérni.
A kutatás során megállapította róluk, hogy az önálló tanulás birtokosai, akik: tanár nélkül, de előre kijelölt téma és követelményrendszer alapján, egyéni munkával, önállóan tudtak dolgozni, de mégis csapatban. Így készítették a blogjaikat, csoportblog-írásaikat és egyéb bejegyzéseiket, tettek megjegyzéseket egymás írásaira, twittereztek, facebookozva tartották a kapcsolatot a neten, és így, egymást támogatva tanultak egymástól, egymás írásaiból, és/de olyan eszköztár igénybe vételével, amely egyáltalán nem megszokott: facebook, twitter, blog, csoportblog, webinárium


A vizsgált tanulási környezetben kardinálissá válik a kérdés:
  • Ki irányít, ha nincs tanár?
  • Mégis történik irányítás?
  • Beszélhetünk-e egyáltalán irányításról ebben a tanulási módban?
  • Hogyan valósul meg mégis az irányítás?
  • És mi is történik tulajdonképpen?
Mit tanult a hat hét alatt?
Nappalisok: technikai/technológia ismereteket (eltérő mennyiségben, mert eléggé felkészülteknek érzik magukat, jól ismerték a használandó közösségi oldalakat. Mégis akadt egy-két új dolog, amit el kellett sajátítani.); tartalmi ismereteket; időbeosztást; kooperációt; tanulási és kifejezésbeli stílust.
Levelezősök: technikai/technológia ismereteket (ugyanis sok hiánnyal indultak és később is küszködtek vele. Hiányosságaikat részben a tanszék technikusai, részben a nappalis társak segítségével „dolgozták le”. A nappalisok segítőkészsége közelebb is hozta a két tagozat – így a csapat – tagjait is egymáshoz.); tartalmi ismereteket; az egész kurzus módszertanát, mint elméleti ismeretet igyekszik átvinni a saját gyakorlatába; újfajta időbeosztást (munka mellett nehezen illeszthető volt pl. a twitterezés); igazodni a többiekhez; figyelni a többiekre; a csapatszellemet; vállalni azt, hogy kilép a nyilvánosság elé; saját néven szerepelni a neten; felvállalni az éppen aktuális tudásszintet a tévedésekkel, a lehetséges hibákkal és hiányosságokkal együtt.
Hogyan tanult a hat hét alatt?
Nappalisok:
  •  Megnézte a témakört; kiválasztotta azt, ami tetszett, amihez kedve volt; tájékozódott a neten; részeket másol ki hivatkozással; vázlatot soha nem készít; szereti a képeket – azokat tekinti írásai gerincének; figyeli a többiek írását;
  • Könyvekben és neten olvasgat, miközben Wordbe ír azonnal; képeket szeret keresgélni hozzá; szívesen néz videofelvételeket és előadásokat a neten a témához;
  • Megcélozza a témán belül, hogy mi érdekli; számára a keresés nagyon időigényes feladat; felhasználja a netet, a videofelvételeket és a könyveket; ha már tudja miről és mit ír, csak akkor lát neki a megírásnak.
Levelezők:
  • Cikkeket keresett a neten a témához; a többiek ötletei segítették a választott téma eldöntésében; „jól jön” a barátokkal történő beszélgetés is, ami sokat segít a döntésben;
  • Könyvtárba járt beszerezni a szükséges könyveket, cikkeket. Csak a felét sikerült…. Tájékozódott a neten is a témában. Elővette saját régi jegyzeteit, régi folyóiratokat otthon. Közben folyamatosan Wordben jegyzetelgetett, végül megírta.
  • Mindenki olvasgatja, figyeli a csapat többi tagja által már megírott bejegyzéseketm és ahhoz igazodik: keresi a témát, a kiegészítési lehetőséget, azt, hogy miről nem írtak még a többiek, illetve, hogy mit írtak már eddig!
Hol a helye egy ilyen tanulási módnak az andragógus képzésben?
Vegyes válaszok:
  • kerüljön be az alapképzésbe, ott már a 3. és 4. félévbe
  • legyen a mesterképzés elején is (2 fő),
  • van, aki javasolja: tárgyanként végig kipróbálni a teljes képzés alatt,
  • azért kerüljön be mielőbb a képzésbe, mert fel kellene számolni a felnőttképzés hagyományos felfogása és a napi gyakorlat között tátongó és zavaró távolságot, amit máris éreznek.
A konnektivista önképzőkörben kifejtett munka során: mit lehet „tanulásnak” nevezni?
Bejegyezte: dátum:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)