A kockázatokról

A mai óra számomra egy összefoglaló óra volt, hiszen a konnekt csoportban már érintettük a függőséget, a technikai elmaradottságot és hátrányait, esélyegyenlőtlenséget… A mostani blogomban a technológiai kockázatokkal, az oversharinggel és a függőséggel fogok részletesebben foglalkozni.

Technológia kockázatok:

Dr. Kovács László mérnök őrnagy a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) oktatója, szakterülete az elektronikai és információs hadviselés, valamint ehhez kapcsolódóan az információs társadalom kérdésköre, egy interjúban olvasott legfontosabb gondolatait szeretném megosztani a technológiai kockázatok tekintetében:

A hagyományos bűnözés mára új terepet, új csatornákat és új helyszínt talált magának. Gyakran elhangzó vélemény, hogy a cyberbűnözés jelentős része nem más, mint a hagyományos bűnözés folytatása egy új dimenzióban. Ez az új dimenzió pedig a cybertér. Módszereiben az itt folytatott bűnözés gyakran emlékeztet a hagyományos bűnözésre. Csalás, emberek becsapása, megkárosítása, pénzmosás, zsarolás, (adat)lopás. Mindezekhez sokszor óriási előnyöket nyújt a bűnözés számára az új technológia, gondoljunk csak például az adathalászatra. Persze az emberek naivitása és hiszékenysége is nagy szerepet kap ebben a tevékenységben.

Mindemellett a klasszikus számítógépes bűnözés – hackerkedés/crackerkedés – az elmúlt időben alapjaiban változott meg: már nem tinédzserek erőfitogtatását és önreklámozását látjuk, hanem egy nagy programozói tudással rendelkező, intelligens számítógépes bűnözésnek vagyunk tanúi, ahol a cél egyértelműen a pénzszerzés. Bankok, pénzintézetek és egyéb online tevékenységet folytató szervezetek vagy cégek adatainak ellopása, majd az azzal való zsarolása volt a legutóbbi idők trendje.

Ugyanakkor az elmúlt egy-két évből származó statisztikák azt mutatják, hogy a támadások jelentős része mégsem a bankokat és a pénzintézeteket éri, hanem az egyéni felhasználókat. Ennek több oka is lehet, amelyek között megtalálhatjuk, hogy az egyéni felhasználó általában sokkal védtelenebb egy ilyen támadással szemben, mint egy – a védelem humán és technikai kérdéseire lényegesen többet költő – pénzintézet, hiszen az egyéni felhasználók jelentős része egyáltalán nem vagy csak minimális szinten védekezik. Azaz a támadások arányaiban sokkal eredményesebbek és hatékonyabbak, amikor egyéni felhasználót támadnak.

Csepeli György gondolatai is idevágnak. Létrehoztunk egy világot behálózó rendszert, ami a sok pozitívuma mellett rengeteg veszélyt is jelent számunkra. Tulajdonképpen a kockázat globalizációjáról beszélhetünk. Kiszámíthatatlan, és pillanatnyilag úgy tűnik, nem kellően biztonságos. A technológiai veszélyek fizikai és logikai fenyegetettséget jelentenek. Féltjük digitális eszközeinket, hálózatainkat, infrastruktúránkat. Amióta a hardvereinket és az azon működő szoftvereinket hálózatokon csatlakoztattuk egymással, a technológiai fejlődés felgyorsulása mellett az információ technológiai veszélyeztetettsége is nőtt. A támadások a legváltozatosabb formákban nyilvánulhatnak meg: vírusok, trójai programok, kémprogramok, keyloggerek, IP átirányítás, jelszó feltörések, hogy csak néhányat említsünk. Adatainkat általában szervereken tároljuk. Itt veszélynek vannak kitéve, hiszen illetéktelenek hozzáférhetnek, átírhatják, letörölhetik őket. De a hálózatokon történő adattovábbítás során is sérülhetnek jogaink. Blokkolhatják, eltéríthetik őket. A hálózatok legnagyobb előnyei egyben a legnagyobb hátrányai is lehetnek. Egymás erőforrásaira épülnek, és így valamelyik hibája esetén létrejövő „dominó” effektus egy egész rendszert tehet tönkre.

Az anonimitással kapcsolatban már a múlt heti kommentek során szóba került, hogy más identitást fel lehet venni. A tanár úr is írt erre kommentet, hogyha valaki micimacko456@ email címmel és vicces rajz fényképpel regisztrál egy fórumba, nem kell komolyan venni és akkor a legtöbb helyen ez a műfaj szépen lassan el fog múlni. Komoly helyeken nem kérdés (sőt előny) ha saját magunk vagyunk, a nem komoly helyekre meg amúgy sincs időnk.

Már ekkor elkezdtem azon gondolkodni, hogy akár hitelesnek tűnő álnévvel is bárhova tudok regisztrálni. Például a magyarban nagyon általános a Nagy, Kovács, Kis, Varga. Szóval valós nevek mögé is el lehet bújni és hozzá csinálni hitelesnek tűnő e-mail címeket és regisztrálni bárhova. Viszont az a gondolat eszembe se jutott, hogy egy valós ember adataival lehet regisztrálni bárhova és evvel rontani a „hírnevét” és akár bármit megtenni az ő nevében.

Oversharing:

Az oversharing önmagunk prezentációja, de nem feltétlenül a pozitív tulajdonságaink kidomborítása, hanem a mindennapok eseményeinek a megosztása. A következőképpen néz ki a Y-generáció körében ez: ébredést követően felcsatlakozunk az internetre, megnyitjuk a facebookot, a twittert, a tumblr-t, a myspace-t, és kiírjuk, hogy mit álmodtunk, mit készítünk reggelire, hogy migrénünk van, vagy éppen azt, hogy szakítottunk, szenvedünk, vagy hedonista módjára faljuk az élvezeteket. Jó kérdés, hogy ezekhez a személyes dolgokhoz kinek mi köze van. Semmi. De mi közünk van Bejja asszony zsírleszívásához? Semmi, igaz. Nos, a Y-generáció kapcsolati hálójában is hasonlóan érdektelen, de mégis sokak számára érdekes, informatív, humoros információk akadnak fenn.

Mindenki tud rólunk, hiszen még azok is könnyen szereznek be információt rólunk, akik nem ismernek, nincs egy közös ismerősük sem velünk, csak beírják a nevünket a google-ba, és meglelhetik az életünket. Éppen ezért mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy mit oszt meg.

Az oversharing kifejezés jelentése: 'túl sok személyes vagy semmitmondó információ megosztása a közösségi hálózatokon'. Emögött egy karakter, egy viselkedésmód is meghúzódik: fontoskodó, unatkozó, Facebook-függő, felelőtlen, bizalmaskodó személy lehet az oversharer.

Mindenki hozhat jobbnál-jobb példákat a saját gyakorlatából, én ezt most mellőzöm, így nem bántok meg senkit. Az oversharer nem egyszerűen túlzottan sok információt oszt meg, hanem túl semmitmondó és túl személyes tartalmakat: ezzel az ismerőseit fölöslegesen terheli, és önmagáról túl sok mindent ad ki, védtelenné teszi magát, és fokozatosan lebontja a privát szférája határait.

Az oversharing a közösségi hálózatok tipikus terméke, ám már régóta megfigyelhető a szakmai levelező listákon is ennek a kezdeménye. Gondoljunk azokra, akik szakmai levelezőlistákon rendszeresen megosztanak vicces videókat, vicceket, édi-cuki képeket, megható képgalériákat és mindezt kiegészíti saját életének részleteivel is. Emellett a gyakran találkozó, például kollegiális viszonyban lévő személyek beszélgetésében is jellemző lehet az ehhez hasonló fölösleges bizalmaskodás.

Az oversharingnek viszont természetesen van kommunikatív funkciója:

1. jelhagyási ösztön,

2. túlkompenzálás (a szorongást bizonyos helyzetekben, különösen virtuális környezetben kitárulkozással ellensúlyozza),

3. „kurkászás", pletyizési ösztön (a társadalmi kapcsolatok ápolásának az ösztöne).

Ebben az esetben azonban ezeket a természetes funkciókat túlzásba viszik.

Az oversharing kifejezés - ahogy fent olvashatjuk - jelentéssűrítő. A szóalak szerkezete a következő: az igei alaptaghoz határozói tartalmú előtag járul: az angol share jelentése 'megoszt'; az over- 'túl-'. A share jelentése magyarul pontosan csak a meg- igekötővel adható vissza, ami az igéhez a befejezettség és az eredményesség jelentésmozzanatát fűzi, míg az angol igének a tartalmában előtag nélkül is benne van a befejezettség. Az over- előtag funkciója ebben a szóalakban közel van a magyar túl- igekötőéhez, ám az oversharing egységes szóalakját nehezen tudjuk visszaadni, mert két igekötőt kellene fűzni az oszt igéhez: túl+meg+oszt, ez viszont szokatlan, ezért csak körülírhatjuk: túlzott megosztás.

Sokan ma már egy esemény kellős közepén is azzal vannak elfoglalva, milyen bejegyzést lehet erről írni, vagy azonnal közzétesznek magukról egy képet. Nem élik át az élményt, csak megjelenítik azt.

Első pillantásra, talán nem mindenki számára szimpatikus az oversharing, viszont, ha a harmadik évezred vívmányait okosan kihasználjuk, akkor a nagy kitárulkozásnak lehetnek bizony óriási előnyei. Természetesen ezt Amerikában már felismerték, hogy micsoda potenciál van az én-feltárásnak. Penelope Trunk, aki az államok legsikeresebb HR-ese, karrier-tanácsadókén eszméletlen sikere van. Nos, ő arra buzdít mindenkit, hogy bátran vállaljuk a bukdácsolásainkat, bizarr hülyeségeinket, hiszen a personal brand egy olyan csomag, amiben ezek is benne vannak.

A túlzott megosztás hibájába az idősebbek is könnyen beleeshetnek, gondoljunk például csak azokra, akiket azért raboltak ki nyaralásuk alatt, mert világgá kürtölték a Facebookon, hogy elutaznak. De annak a huszonnyolc éves lánynak sem volt egyértelmű, mit lehet közölni az interneten és mit nem, aki jópofának gondolta a mikroblogjában közzétenni a banki jogtanácsosként dolgozó partnerétől hallott bizalmas információt Rudolf Péter végtörlesztéséről, s ez a „móka” a férfi állásába került.

„Ez a történet tipikus példa erre az internetes működésre. Amikor kiderül, hogy valaki nincs tisztában azzal, mi a különbség az online közlés és a hétköznapi pletyka között. Talán azt hitte, ez egy súlytalan poén, jó sztori, amivel növelheti az olvasottságát. Talán internetes mémmé, a hálót egy pillanat alatt bejáró jelenséggé szeretne válni, azt remélve, minél jobbakat posztol, annál több követője lesz.

Kommunikációs előnybe kerülni bármi áron, miközben az információ súlya a ködbe vész. Könnyen elképzelhető, hogy ha megkérdeznénk, azt mondaná magáról, ő nem az a típus, aki elárulja a társát, és nem számított következményekre. Az online és az offline személyiség ugyanis sokszor különválik, és olyasmit tesznek az emberek a neten, amit egyébként elítélnek.”

Az utolsó mondat egy kicsit döbbenetes, ebből is látszódik, hogy még nincs az emberek fejében benne, hogy az interneten is érvényesülnie kellene az etikai kérdéseknek és tudatosan tevékenykedjenek az internet világában.Törekedve arra, hogy mások életét is tiszteletben tartsuk.

Számomra visszásnak tűnik még mindig mindent megosztani magunkról personal brand ide vagy oda. Emellett nem hiszen, hogy a „hülyeségeink” megerősítenék a personal brand-ünket, természetesen senki sem tökéletes, de azt se szeretném, hogy mondjuk évek múlva ilyenek miatt ítéljenek meg (hiszen amit az internetre egyszer felkerült az ott is marad). Szerintem abban is tudatosnak kell lenni, hogy milyen információkat osztunk meg magunkról.

Függőség:

Szathmáry Zoltán doktori értekezésében olvasható az internethez kapcsolódó devianciákról, köztük a függőségről is. Felveti annak kérdését, hogy lehet-e egyáltalán internetfüggőségről, vagy csupán játék-, információfüggő betegek léteznek, akik csak a választott örömforrás tekintetében különböznek, és az internet csupán eszköz számukra. Avval folytatja, hogy a kóros internethasználókra általában jellemző a kielégítetlen társas igény, ami kórossá attól válik, hogy a rendszeres kommunikáció ellenére fel sem merül a személyes találkozás lehetősége azokkal, akikkel online tartja a kapcsolatot.

A kutatók szerint érdemesebb lenne a „kóros internethasználat” fogalmát használni. Egy korábbi kutatás alapján 3 csoportra lehet bontani a kóros internethasználókat: addiktológiai modell, szekunder internetezők, impulzuskontroll zavarokkal rendelkező csoport.

A szekunder internetezők általában azért neteznek, mert bizonyos pszichés szükségleteket könnyebben ki tudnak elégíteni online, mint a valós életben, olyan felhasználók, akik kapcsolati hálójuk elégtelensége miatt a valós életben olyan felhasználók, akik kapcsolati hálójuk elégtelensége miatt mindegy másodlagos örömforrásként használják az internetet. A függőknek és a szekunder internetezőknek ritkábban van szükségük munkájukhoz, vagy a tanuláshoz internetre, jellemző rájuk, hogy leginkább otthon használják. Mindhárom csoportnál megfigyelhető a 3 óránál hosszabb internethasználati idő. A problémás csoportokba tartozok általában nem információszerzés vagy levelezés céljából neteznek, hanem egyéb tevékenységeket végeznek: a függőkre jellemző a csevegés és kimagasló értékkel a játék, az impulzuskontroll-zavarokkal küszködökre a játék és a multimédiás csevegés, a szekunder csoportra a csevegés, és kimagasló értékkel a multimédiás cset jellemző. 

A http://www.betegvagyok.hu/teszt/internetfuggoseg-teszt oldalán (twitteren olvastam) található internet függőségi teszt eredménye alapján átlagos felhasználó vagyok. Talán megesik, hogy néha túl sok időt tölt a világhálón, de önkontrollja segítségével képes irányítani internetezési szokásait. Az eredmény láttán megnyugodtam és Interneteztem tovább. :)

Források:

http://m.itcafe.hu/teszt/terrorizmus_es_bunozes_a_kiberterben/netterror.html

http://njszt-gyongyos.ioszia.hu/hirek/18-roevid-hirek/99-csepeli-gyoergy.html

http://borsa.hu/oversharing-en-feltaras/20100520

http://netidok.postr.hu/megosztasbol-mis-megart-a-sok-oversharing

http://doktori-iskola.law.pte.hu/files/tiny_mce/File/Vedes/szathmary/szathmary_ertekezes_muhely.pdf