Digitális nemzedék tanulási szokásainak megértése

 

A digitális nemzedékkel kapcsolatban rengeteg új információ hangzott el az órán. Érdekes kérdés, hogy aki beleszületik annak könnyebb dolga van-e? Hiszen valakinek az életében fokozatosan jelentek meg a technikai eszközök. Én is csak pár éve halottam először okos telefonról, de használni még sose használtam. Viszont a jövőben az ilyen telefonok fogják a piacot uralni és a fiatalok kapásból ilyen telefonok használatához kerülnek közel. Ennek ellenére nem érzem magam lemaradva, eddig. Úgy gondolom, ha az ember nyitott és motivált bármit képes megtanulni és elsajátítani, csak lehet, hogy több időbe telik.

Szóba került, hogy ez egy demográfiai hullám vagy egy közös élményanyagon osztoznak? A jelzők, az ernyőfogalmak felsorolásánál szerepelt a cyberkids, a nintendo generáció. Evvel kapcsolatban eszembe jutott a kinect játékok (ahol egy kamera veszi a mozgást és különböző sportokat lehet ezáltal „űzni”) és van olyan lehetőség, hogy két kineck játék konzolt össze lehet kapcsolni és akár a szomszédban lakó gyerekkel is lehet „focizni”. Viszont ebben az esetben is felvetődik az elmagányosodás kérdése. Hiszen nincs közvetlen kapcsolat a másik játékossal. Viszont ugyanazt a játékot játsszák, úgyhogy közös élményeik lesznek.

A multitasking jelenségről eszembe jutott, hogy a BA-n pszichológia órán végeztünk a figyelemmel kapcsolatban egy „kísérletet”. Egy A4-es papíron összeadásokat kellett elvégezni, miközben a tanár elindított egy történetet a magnón. Az volt a feladat, hogy az összeadások mellett figyeljünk a történetre is. Illetve, hogy minél pontosabban oldjuk meg az összeadásokat és minél többet, miközben a történetre is figyelünk. Nem mindenki jutott el az összeadások végére és nem mindenki ugyanarra emlékezett a meséből. Emlékszem az egyik fiú osztálytársam az összes összeadást megcsinálta viszont a történetre nem tudott figyelni. Ennek az a magyarázata, ami a wikipédia multitasking címszó alatt is megtalálható. Agyunk is úgy működik, mint egy processzor, adott időben egyetlen dologra tud odafigyelni, de a figyelmünket gyorsan tudjuk váltogatni. Hiába tűnik úgy, hogy egyszerre több dologra is tudunk figyelni, ez csak annak köszönhető, hogy gyorsan tudjuk a figyelmünket váltogatni. De ezt magunkon is megfigyelhetjük, ha például könyvet olvasunk, mennyire tudunk odafigyelni a rádióban szóló számokra és fel tudjuk-e később idézni milyen számok mentek?

Ebből következik a multitasking veszélyei is. Sokszor az embernek az az érzése, hogy ha egyszerre több dologgal foglalkozik, akkor több dolgot is el tudunk végezni egyszerre. Valójában a multitasking során az egyik feladattal megzavarjuk a másikat. Ezáltal a multitasking rontja a termelékenységet. A probléma onnan ered, hogy az agyunk arra lett teremtve, hogy egyszerre egy feladatra fókuszáljon. Amikor elkezdünk válogatni a feladatok között, hatékonyságunk csökken. A széttöredezett stílusban dolgozó embereknek a kreatív gondolkodása jelentősen csökkenhet. Ezért fontos tevékenységeink megszervezése, hogy egyszerre egy tevékenységgel foglalkozzunk, olvasható Magyari Éva (coach) honlapján. Evvel teljesen egyet tudok érteni. Például akkor tudok a leghatékonyabban tanulni, ha nincs semmi más zavaró tényező.

Elgondolkodtató az optimista és pesszimista oldal vélekedése. Véleményem szerint egyén függő is, hogy ki hogyan kezeli az internetet és az ott található információkat. Mindenesetre hatással van az oktatásra, hiszen jellemző, hogy a házi feladatokhoz, dolgozatokhoz a fiatalok onnan szereznek információkat.  Viszont lehetne tanítani, hogy hogyan szerezzünk az internetről megbízható információkat és hogyan kezeljük ezekeket, esetleg a tanárok ajánlhatnának vagy kiadhatnák feladatnak megbízható források gyűjtését a diákoknak és a végeredményt értékelnék.

Illetve, hogy elkerülhető lehessen a ctr,c+ctr,v = házi feladat, át kellene alakítani a kiadott feladatok jellegét. Ne legyen elegendő információkat felkeresni, értékelni is kelljen azokat. Ez már kevésbé kikerülhető feladat. A másik oldalról elszomorító, hogy a diákok az internet adta lehetőségeket csupán arra hasznosítják, hogy rövid idő alatt megírják a dolgozataikat. Tudatosítani kellene bennük, hogy magukért tanuljanak és a jövőjük szempontjából fontos lehet bizonyos ismeretek elsajátítása és nem mindig az a célravezető, ha csak megírom a dolgozatomat az interneten megtalált források alapján.

Illetve a telefonok alkalmazásának térhódításával a puskázási lehetőségek is megnőttek, bárki írhat a telefonjába puskát, illetve ha van internet hozzáférése még utána is nézhet pillanatok alatt. Ilyen esetekben nehéz a tanár helyzete és érthető, hogy kevésbé fogadja el a technikai eszközök térhódítását.

A tanárok, ha nem fogadják szívesen a technikai eszközök használatát egyes esetekben van alapja, viszont a diákok hozzáállásán és attitűdjén már nem tudnak változtatni, ezért lenne szükség olyan módszerekre, amivel a fiatalok megtaníthatók, hogyan szelektáljanak, és hogyan bizonyosodhatnak meg egy-egy forrás hitelességéről. Vagy ha éppen két ellentmondó információt találnak, azt hogyan kezeljék.

Seymour Paper gondolatai magyarázatként szolgálhatnak arra, hogy az új digitális nemzedék tagjai hogyan tanulnak, és miért alkalmazzák szívesen a digitális eszközök adta lehetőségeket, amit Bedő Ferenc (közoktatási szakértő) írásában olvastam. A kisgyermekek természetszerűleg motiváltak a tapasztalatcserére, önkéntelen érdeklődést mutatnak környezetünk iránt. Belső ismeretviláguk kialakításánál nagy szerepet játszik a környezet állandó vizsgálata, megfigyelése. Erre a kisgyermeki tanulásra jellemző a felfedezés, érzékelés és hogy nonverbális, megállapítható, hogy ez a fajta tanulás sikeres. Abban az esetben, ha a környezet, a család bőségesen szolgáltat a gyerek számára ingereket a spontán, kisgyermekkori konstruktív tanulás segítségére lehet. Viszont az összetettebb, vagy formális problémák esetében ez nem mondható el.  Ebben az esetben a környezet, a család kevés ingert szolgáltat a tanulás, vagy a probléma konkrétabbá válása érdekében. Ezek azok az esetek, amikor a gyerekek kérdéseket tesznek fel, ekkor a tanulás során a közvetlen tapasztalást felváltja a magyarázat, a tudásépítés már verbális segítséggel valósul meg. Ez a tanulás forma viszont már korántsem olyan gyors, mint a spontán kisgyermekkori észrevétlen tanulás, hiszen lehetséges például, hogy a verbális kommunikációs csatorna másik végén lévő, éppen nem ér re válaszolni.

Arra kérdésre, hogy miért alakult ki a gyerekekben a digitális eszközökhöz való szenvedélyes vonzódása a következőkkel magyarázza. A fenti gondolatmenetből indul ki, hogy a kisgyermekek felfedezik a körülöttük lévő világot. Ezt a tanulást szokták mondani, hogy önmaga által irányított, gyakorlati, nonverbális. Aztán a gyerekek fokozatosan ismernek meg egy nagyobb és még nagyobb világgal, amelyet már nem lehet felfedezni az előbbi módszerrel. Ekkor kezdenek el kérdezni, ez a verbális úton megvalósuló ismeretszerzés már átalakítja a tanulási folyamatot. Később pedig nem mindig lesz a környezetben olyan, aki megválaszolja a kérdéseket, várni kell arra, hogy választ kapjanak. Tehát a gyermeki megismerés a gyakorlati, spontán megismerés folyamat egyre inkább átalakul verbális és kevésbé gyakorlati megismeréssé. A független és gyors tanulási folyamat lassan átalakul egy másoktól függő és kevésbé gyors tanulási móddá. A gyerekeknek pedig a legtermészetesebb tanulási módja a szabad, önmaguk által irányított tanulás, amit kisgyermekkorban gyakoroltak, később is visszakívánkoznak. Jelen korunkban rengeteg választási lehetőség van, a gyerekek sok-sok eszköz közül választhatnak, amelyeknek segítségével visszaléphetnek a tanulás folyamat szabadabb formája felé.  Többek között a digitális eszközök, internet, számítógép.

Illetve Papert egy példával is alátámasztja a digitális eszközök szükségszerűségét az oktatásban (http://www.ofi.hu/tudastar/kepernyo-tanulasi). Egy diszlexiás főiskolai hallgató nagy nehézségek árán tudott csak elolvasni egy-egy nyomtatott oldalt, de olyan megismerési technikát fejlesztett ki amellyel, sikerrel vett fel a versenyt a többi társával szemben, akik a tanulást az olvasásra alapozták. Nagyfokú szociabilitást fejlesztett ki magában, s megszerezte azt a képességet, hogy inne-onnan hallás útján összeszedett információmorzsákból állítsa össze saját tudását. Ezáltal deduktív képességek alakultak ki nála. Ebből a példából világossá válhat, hogy egy diszlexiás diák számára áldás lehet egy multimédiás technika, amelybe kevés kereső címszót kell beírni, azt is klaviatúrával, s amelyben a szövegen kívül más információhordozókat is segítségül lehet hívni. Itt megint az vetődik fel bennem, hogy a technikai eszközök használatának megítélésében sok minden függ attól, hogy ki használja, milyen célra és mikor. Mivel egy előadás során, a laptopon játszhatunk passziánszt is vagy utánanézhetünk az interneten az adott témának. Az előbbi példából jól látszódik, hogy sokak élet megkönnyítheti a technikai eszközök használata és sokkal többet elérhetnek az életben.

A gyerekek számára a legkedveltebbek azok a cselekvési formák, ahol ők nem passzív befogadói a környezetükből érkező ingereknek, hanem aktívan tapasztalhatnak, létrehozhatnak, alkothatnak valamit. Vonzóvá tehető még a tanulás, ha online kommunikációt kell használni, és hogy valakivel közösen lehet dolgozni. Még nem telt el sok idő, de én élvezem a konnektivista csoportmunkát. Sokkal jobb érzés alkotni valamit és megosztani a többiekkel, mint egyik előadásról a másikra járni és a félév végén visszaadni azt, amit tanultam.

Rengeteg pedagógiai lehetőség rejlik a technikai újdonságokban, amit az új generáció nap, mint nap használ, és rengeteg időt tölt el vele úgy, hogy senkinek nincs róla fogalma, hogy ez a valami pontosan mire is jó, mivel az idősebb korosztálytól semmilyen tanítást, útmutatást, felvilágosítást nem kaptak. Ezt a hiányosságot pótolni kéne. Viszont az oktatók sem felkészültek ebben a témában.

Szükség lenne rá, hogy már az általános iskolában a tanárok létre tudjanak hozni online tanulási környezetet, azt felügyelni tudják. Ezáltal a diákok is hasznos dolgokra fogják használni a technikai eszközök adta lehetőséget. Ehhez szükséges, hogy a tanárok elsajátítsák a web2.0-es eszközök használatát és fejlesszék a digitális kompetenciájukat.

Összegzésként az iskolának át kéne értékelnie a funkcióját, és a tudás egyedüli forrásának és átadójának szerepéből képesnek kell lennie a gyerek aktív tudásszerzésének ösztönzésére, szervezésére, vezetésére, akkor a pedagógusok a digitális nemzedék jelenleg problémának tartott jelenségeit, támasznak és segítségnek fogják tekinteni. Viszont kérdéses, hogy az első lépéseket a nyitás felé mikor fogják megtenni a tanárok. Meddig menthető a helyzet és mikor fogja elveszíteni az értékét az oktatás, ha nem történik változás? Illetve kérdéses az is, hogy mennyire befolyásolja a tanárok hozzáállása, hogy milyen infrastruktúra áll rendelkezésre? Illetve az sem elhanyagolható, hogy a diákoknak milyen eszközeik vannak, rendelkeznek-e számítógéppel, technikai eszközökkel vagy ezek hiányában hogyan oldható meg, hogy méges maradjon le.